Védőügyvéd hívása:
| 1051 Budapest, Sas utca 17. I/1A. 11es kapucsengő!

 

Médiamegjelenések, szereplések

A média érdeklődését is felkeltő büntetőügyekben – felkérésre – független jogi szakértőként is szerepet vállalok. Ezen tevékenységem során híradásokban és bűnügyi műsorokban bemutatott eseteket szoktam elemezni büntetőjogi szemszögből és bonyolult jogi fogalmakat igyekszem közérthetővé tenni a nyilvánosság számára.

 

2021-01

TV2 – Tények – 2021.11.27

Kábítószer kereskedelem

A TV2 Tények című hírműsora most kábítószer kereskedelem bűntettének témakörében kérdezett meg egy rövid interjú keretében. A teljes videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

Ügyvéd interjú itt

2021-02

TV2 – Tények – 2021.10.02.

Lopás bűntette – Áruház rablás

A TV2 Tények című hírműsora most lopás bűntette témakörében kérdezett meg egy rövid telefonos interjú keretében. A riportból ugyan kimaradt, de elmondtam azt is, hogy az elkövetőket a lopás bűntette mellett rongálás bűncselekménye miatt is felelősségre vonhatják, hiszen cselekményükkel – különösen az ajtó berúgásával – rongálást is elkövettek, így a halmazati szabályok miatt a büntetési tétel megemelkedik. A teljes videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

Interjú itt tekinthető meg

2021-03

TV2 – Tények – 2021.07.04.

Szeméremsértés

A TV2 Tények című hírműsora most szeméremsértés témakörében kérdezett meg egy rövid interjú keretében.

TV2 – Lakatos Ádám ügyvéd

 

2020-12-1 költségvetési csalás

Hír TV – 2020.12.

Költségvetési csalás

Aki a jövedéki adóról szóló törvényben, valamint a felhatalmazásán alapuló jogszabályban megállapított feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül jövedéki terméket előállít, megszerez, tart, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, és ezzel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz az a költségvetési csalás bűncselekeményét követi el.

2020-10 foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

TV2 – Tények – 2020.10.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

2020-08 garázdaság

TV2 – Tények – 2020.08.

Garázdaság

 

2019-07 közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

ATV – Híradó – 2019.07.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

2019-04 állatkínzás

TV2 – Tények – 2019.04.

Állatkínzás

2019-01 rablás

TV2 – Tények – 2019 01.

Rablás

 

november hvg online

HVG Online – November 23.

Emberölés előkészületében született kúriai felmentő ítéletünkből is kifolyólag jogegységi határozat született az ítélkezési gyakorlat egységesítése céljából. Vajon tényleg egy lépésre vagyunk a gondolatbűnözéstől? Ezzel a kérdéssel is foglakozik a hivatkozott cikk.

2018-11 riasztás

Hír TV – Riasztás 2018.11.26.

A Hír Tv Riasztás című bűnügyi műsora most a Prisztás-gyilkosság ügyében elrendelt perújítással kapcsolatban kérdezett meg egy interjú keretében. A teljes videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

2018-05-15 tények tv2

TV2 – TÉNYEK – 2018.05.15

Az alábbi üggyel kapcsolatban, a szeméremsértés büntethetősége kapcsán keresett fel a TV2/Tények. Szexuális jellegű fényképes üzeneteket küldött és egyes szülők szerint félreérthetetlen megjegyzéseket tett, valamint fogdosta is a lányokat egy budapesti korcsolyaedző. Egy kriminálpszichológus szerint az ilyen jellegű cselekmények maradandó nyomokat okozhatnak a tinédzserekben.

 

2018.02.18. neten vadásznak harci kutyákra

TV2 – TÉNYEK – 2018.02.18

Véres, súlyosan sérült kutyákhoz riasztották a Pest megyei állatvédő őrséget Üllőn. Az egyik amerikai staffordshire terriernek szétszakadt a feje, össze is kellett varrni. Kiderült, hogy a kutyák egymásnak estek, az is elképzelhető, hogy illegális viadalokra képezték ki őket. A kutyákat egy férfi egy ismert internetes oldalon vette. Korábban másvalaki úgy keresett ott kiskutyákat, hogy azt írta, a harci kutyáinak adná azokat széttépni.

2018.02.17. átverte szeretőjét

TV2 – TÉNYEK – 2018.02.17

Átverte szeretőjét és több, mint 8 millió forintot csalt ki tőle egy nő. Azt hazudta a férfinek, hogy nem a férje, hanem ő a gyereke apja. Egy idő után még hamis bírósági határozatokat is készített, mintha a szeretőjét tartásdíj fizetésére kötelezték volna, a felnőtt lánya játszotta az ügyvéd szerepét. A nőt és a lányát is elítélték a csalás miatt, az anyáról viszont kiderült, hogy mentális beteg, úgynevezett bipoláris zavarban szenved.

2017-01-30 kékfény

Duna TV – Kékfény – 2017.01.30

 

2017-01-04 rejtőzködés ára

TV2 – Tények Extra – 2017.01.04

2018-06-27 szétverte saját autóját

TV2 – TÉNYEK – 2018.06.27

Szétverte saját autóját, mégis akár 5 évet is kaphat.

2014-08-08

hírTV – 2014.08.08

 

2015-08-07 gyorsított per helyett előzetes

TV2 – TÉNYEK – 2015.08.07

2015-11-18 gyújtogattak és fenyegettek

TV2 – TÉNYEK – 2015.11.18

2014.08.09. háziőrizetben a volt rendőrök

TV2 – 2014.08.09

 

2016-06-21 önvédelemből szúrt a meglőtt férfi

TV2 – TÉNYEK EXTRA- 2016.06.21

2014.08.08.

Duna TV – 2014.08.08.

 

A média figyelmét is felkeltő ügyek kapcsán, többször szerepeltem országos csatornák híradásában.

 

Kérjen időpontot akár most!

Hívjon a hét bármely napján, akár 24 órában

Időpontkérés

Bizonyos esetekben minden pillanat számít!

dr. Lakatos Ádám ügyvéd

IRODA CÍME:
1051 Budapest, Sas utca 17. I/1A.
11es kapucsengő!

TELEFON:
06 (30) 555 1472 (bármikor hívhat)

E-MAIL:
[email protected]

ÜGYFÉLFOGADÁS:
hétfő, szerda, péntek: 8:00 - 22:00
kedd, csütörtök: 8:00 - 20:00

KÖZÖSSÉGI OLDALAK:
Dr. Lakatos Ádám büntető Ügyvéd
a Facebookon

Dr. Lakatos Ádám büntető Ügyvéd
az Instagramon

Megközelítés

Irodánk Budapest V. kerületében, található.

GÉPJÁRMŰVEL:
A belvárosi parkolóhelyek korlátozottsága miatt javasoljuk használja a Bazilika mélygarázst.

TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL:
Az M2 (piros) metró Deák téri megállója, az M3 (kék) metró Arany János utcai megállója felől közelíthető meg.

Parkolási lehetőség

PARKOLÓHÁZAK:
A Szent István tér alatt található mélygarázsban.

logo OK

Ezt a honlapot dr. Lakatos Ádám Balázs egyéni ügyvéd irodája, a Budapest Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédi iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján megtalálhatóak.